Eddig egy túlfeszített regionalizmussal próbálkoztunk, mondja dr. Kákai László a pécsi Tudományegyetem Politikai Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense. A rendszerváltáskor főleg a demokratikus viszonyok megteremtésére és kevésbé az intézményi modellek kialakítására került hangsúly. Ez a hiányosság később jött a felszínre, mondja Kákai László. A rendszerváltáskor a helyi politikában az önkormányzatok kerültek központi helyre és az akkori politikai döntés kapcsán a középszintű kormányzás jelentősen visszaszorult, holott a középszintű kormányzásnak a magyar jogtörténeti, politikatörténeti irodalom alapján komoly tradíciója van.
A 90-es évek közepétől azok a kísérletek, amelyek az önkormányzati modellt hatékonyabbá, életszerűbbé, optimálisabbá próbálták tenni, kudarcot vallottak. „Az önkormányzati rendszer túlterhelődött, ez a modell ebben a formában így nem igazán működtethető tovább”, véli Kákai László. Szerinte nem véletlen, hogy a közigazgatási reform szinte valamennyi kormánynak egyik központi témája volt, de egyetlen kormánynak sem volt elég ereje ahhoz, hogy végigvigye.
A globalizáció, a gazdasági válsággal egyetemben számos olyan problémát hozott a felszínre, amelyeket a települések önállóan nem tudnak kezelni. „Nem az önkormányzatok nagy számával van a gond, a feladatok nem lettek kellő mértékben átgondolva. Ahelyett, hogy az egyes települési szinteket megfelelő kompetenciákkal és forrásokkal töltötték volna fel, a kormányzat úgy decentralizált, hogy közben recentralizált”, véli Kákai László. Miközben a pénzügyi struktúra meglehetősen centrális, az önkormányzatok egy része forráshiányos és képtelen a feladatait ellátni. Óriási lyuk tátong a rendszerben, amit egy végiggondolt feladat-decentralizációval lehetne csak kezelni. Az önkormányzatok a mozgásterük beszűkítésére vagyonfeléléssel, hitelfelvétellel és intézményi összevonásokkal reagáltak, mely utóbbi a lakosság számára iskolabezárások vagy közművállalatok eladásában nyilvánult meg.
„A jelenlegi kormány egy új típusú önkormányzati rendszer felé igyekszik átlendíteni Magyarországot, a járások bevezetésével a megyei szintet kívánják újra erősíteni.”, mondja Kákai László, aki szerint ez jó irány. A szociológus három fő problémát lát körvonalazódni. Az egyik az önkormányzati rendszer túlterhelése volt központi kormányzati feladatokkal. Az elmúlt időszakban több, mint 3000 feladatot csoportosítottak át központi szintről a helyi önkormányzatok szintjére, amikhez nem rendeltek forrásokat. Másfelől nagyon elaprózott a közigazgatás szerkezet, túl sok település van, amik lényegében egyenjogúak, tehát ugyanannyi joga van egy 100 fős településnek, mint egy 160 ezresnek. A harmadik probléma az önkormányzatok maguk előtt görgetett, régóta húzódó eladósodottsága, ami több, mint 1000 milliárd forintos terhet jelentaz önkormányzatoknak és azokon keresztül az államnak. Kákai László szerint nem lehet mindezekre egyfajta választ adni. „Mi eddig egy túlfeszített regionalizmussal is próbálkoztunk, amely mind a megyék, mind a politika ellenállásába ütközött, ráadásul a regionalizáció már Európában is lecsengőben van.”
Egy 2000-es felmérés szerint a magyar lakosság többsége még mindig tanácsoknak hívja az önkormányzatokat, mert nem látják, hogy miben különböznek a kádár-kori elődeiktől. Ennek az is oka, hogy az önkormányzatok a döntéshozatali struktúrájukat nem tudták társadalmasítani, zárt rendszerben születnek a döntések. A magyar társadalom jelentős része semlegesen és távolságtartással tekint az önkormányzati rendszerre. A lakosság is érzékeli, hogy az igazi kérdések nem önkormányzati szinten, hanem központilag dőlnek el, bár a gazdasági fejlettség árnyalja a képet. „Ha egy adott közigazgatási területen versenyképes vállalkozások vannak, és multinacionális tőke is beáramlik, akkor az ebből származó bevételek nagyobb mozgásteret adhatnak az önkormányzatnak. Ellenben az észak-keleti depressziós területeken az önkormányzatok hatásköre a segélyek kifizetésében merül ki”, mondja Kákai László.
Sem a rendszerváltáskor létrehozott közigazgatási rendszer, sem a regionalizmus nem felelt meg a társadalomban mérhető identitásfaktoroknak. A lakosság azonosulása általában településszinten figyelhető meg. „Baranya megyében elindulva Szigetvár és környékén sokkal erősebb Somogy tudatot látunk, és ha fölfelé megyünk Sásd és környékére, ott már tolnai identitásokkal találkozunk. Tehát az identitás meglehetősen település vagy területrészhez kötött, nem tud összeállni egy olyan erővé, ami például térségi gondolkodásban manifesztálódhat.” Az ecostat 2004 óta folyamatosan méri az európai identitás fokmérőit, és ebből az látszik körvonalazódni, hogy a varsói négyeknél a legnagyobb az euroszkepticizmus. Azonban míg Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában erősödött a nemzeti identitás, Magyarország egyre inkább leszakad, és a balkáni értéktengelyhez kezd közel csúszni. Nálunk sokkal atomizáltabb a társadalom, mint jó néhány kelet-közép-európai országban. Ilyen körülmények között nehéz megnyerni az egész lakosság támogatását bármilyen ügy mögött, pedig egy olyan nagyszabású reform esetében, mint a közigazgatási rendszer átalakítása, a lakosság széles tömegének a megnyerésére lenne szükség, vallja Kákai.
